• 7 percnyi olvasás

Irodahelyiség kiadó: hogyan alakítható a bérelt tér a cég arculatához?

Az iroda fontos része lehet egy cég identitásának, így teljesen természetes, ha minden vállalat szeretné valamennyire a saját képére formálni azt, akár a belső kialakítás, a berendezés, akár különböző arculati elemek által. Egy bérlemény esetében ennek azonban meglehetnek a korlátai.
Irodahelyiség kiadó: hogyan alakítható a bérelt tér a cég arculatához?
Szerző: Tóth Barnabás

Mit állít egy iroda a cégről?

Egy cég imidzse és a róla alkotott vélemény egy sor különböző kritérium és tapasztalat terméke de tény, hogy a pozitív benyomást mindenképpen érdemes olyan módon is megalapozni, ami talán kevésbé tekinthető direktnek, ám mégis hatásos. Ilyen megoldás lehet az iroda személyre szabása és a saját arculat szerinti kialakítása, hiszen egy modern, rendezett, hangulatos iroda egyértelműen azt közvetíti a partnerek számára, hogy a cég komoly tervekkel rendelkezik, ad magára és átgondolt, tudatos megoldásokkal van jelen az üzleti életben.

Ha egy irodahelyiség kiadó, akkor már az előzetes tervezés során is érdemes ezekre a körülményekre gondolni és lehetőség szerint egy jól felépített, a cég értékeit, illetve magát a brandet is jól képviselő környezetet kialakítani. Egy bérlemény esetében persze komoly kérdés, hogy ebbe pontosan mi fér bele, hiszen az átalakítások és a branding előtt muszáj lesz egyeztetni a tulajdonossal és/vagy bérbeadóval, akinek muszáj jóváhagynia a tervezett változtatásokat. A folyamatnak tehát része a kompromisszum is, egy irodahelyiség kiadó mivolta ugyanakkor még nem jelenti automatikusan a saját arculat kialakításának tiltását.

Növényekkel díszített modern irodai közösségi tér, amely az irodahelyiség kiadó lehetőségek komfortját és arculati kialakítását mutatja be.

Mi az a fit-out és mi tartozik bele?

A fit-out egy sokak által már jól ismert, az irodák piacán abszolút elterjedt opció, amit magyarul bérbeadói hozzájárulásként is szokás emlegetni. Ennek lényege, hogy a bérlő megállapodik a bérbeadóval arról, hogy az irodahelyiséget bizonyos fokig átalakítja vagy akár át is építi, felújítja, hogy az jobban megfeleljen a saját igényeinek, illetve a cég működésének. Ez pedig értelemszerűen a bérbeadó számára is előnyös, hiszen az ingatlan értéke növekszik, így ha netán ismét kikerül rá az irodahelyiség kiadó tábla, már magasabb bérleti díj is kérhető érte. Az értéknövekedésért cserébe pedig a bérbeadó vállalja, hogy az átalakítási munkálatok költségeit részben vagy egészben kifizeti.

A fit-out tehát alapvetően egy kedvező lehetőséget teremt arra, hogy az irodát a cég a saját elképzelései szerint alakítsa, ugyanakkor bizonyos korlátokat is szab. Bár a munkálatok pontos természete általában külön megállapodás függvénye, az alapszabály szerint a fit-out általában azokat a munkálatokat fedezi, melyek az aktuális bérlő kiköltözése után is az ingatlan részét képezik majd. Ilyen lehet például falak áthelyezése, belső elrendezés megváltoztatása, nyílászárók cseréje, műszaki fejlesztések stb. 

Mennyire szabható személyre a belső tér?

A belső tér átalakítása és személyre szabása a fit-out lehetőségével egészen kedvező módon megtehető, de akár saját költségen is kivitelezhető, ha a bérbeadó és/vagy tulajdonos abba beleegyezik. A személyre szabás mértéke tehát leginkább annak függvénye, hogy melyik megoldást választunk, illetve mire kapunk engedélyt. A nagyobb átalakítások előtt mindenképpen egyeztetni kell a bérbeadóval, ugyanakkor néhány nem maradandó, kreatív megoldással is elérhetjük azt, hogy az irodahelyiség sokkal inkább személyre szabott legyen.

Erre leginkább az open office koncepció teremt lehetőséget, ahol egy nagyobb alapterületen belül abszolút a saját kezünkbe vehetjük az iroda elrendezését, arculatát és a körülmények kialakítását. A mobilizálható megoldások segítségével pedig bármikor rugalmasan alakíthatjuk a belső teret, mindezt úgy, hogy nincs szükség konkrét szerkezeti átalakításokra vagy építési munkálatokra. Ez természetesen a szeparáltabb terekkel rendelkező irodákban is lehetséges, de ez esetben sokkal komolyabb korlátot szab az iroda alaprajza és a benne rejlő lehetőségek.

Hogyan kivitelezhető a saját arculati elemek elhelyezése?

Ha egy irodahelyiség kiadó, sokan automatikusan azt gondolják, hogy semmilyen átalakításra vagy arculati módosításra nincs lehetőség, holott erről nincs szó, hiszen a bérbeadóval való egyeztetés során ezekre a részletekre is érdemes kitérni. Ahogy említettük, a fit-out általában csak azokra az elemekre terjednek ki, melyek az iroda maradandó, szerves részét képezik, így a saját arculati elemek jellemzően nem tartoznak ennek égisze alá. Így marad a saját kivitelezés és megoldás, mindezt lehetőleg úgy, hogy megfeleljünk a szerződéses feltételeknek.

Az iroda bútorzata, dekorációs elemei, elrendezése és alapvető kialakítása ugyanakkor bátran igazodhat a céges arculathoz, illetve magát a brandet is látványos módon képviselheti, hiszen ehhez nincs szükség drasztikus beavatkozásra vagy átalakításra, csupán kreatív megoldásokra. Ez a kreativitás pedig egyben magáról a cégről is sokat tud állítani, így akár a partnerek szemében is javulhat a cég megítélése amellett, hogy a brand is reprezentatív módon jelenik meg az irodában.

Profilkép

Tóth Barnabás

Tóth Barnabás

A keressirodat.hu szerkesztősége egy olyan sokéves tapasztalattal rendelkező szakértői csapat, akik a kereskedelmi ingatlanpiacra és az irodabérléssel kapcsolatos szakmai tanácsadásra specializálódtak.

Lásd a szerző weboldalát

Egyéb hírek

Bővebben
  • Irodaház Budapest: mit jelent a tenant mix, és miért számít, kik a szomszéd bérlők?

    Hír

    Irodaház Budapest: mit jelent a tenant mix, és miért számít, kik a szomszéd bérlők?

    Az irodabérlés során jellemzően az sem mindegy, hogy kik a szomszédaink, vagyis milyen cégek működnek az irodaház többi szintjén és helyiségében. A bérlői összetétel, vagyis tenant mix ugyanis a cég megítélésére, a munkavállalói élményre és az üzleti kapcsolatokra is hatással lehet.
    • 24 September 2026
    • 7 percnyi olvasás
    Irodaház Budapest: mit jelent a tenant mix, és miért számít, kik a szomszéd bérlők?
  • Iroda bérleti díj elszámolása: milyen kérdéseket tisztázz a könyveléssel bérlés előtt?

    Hír

    Iroda bérleti díj elszámolása: milyen kérdéseket tisztázz a könyveléssel bérlés előtt?

    Még ma is sok cég esik abba a hibába, hogy az irodabérlés során kizárólag a hirdetésekben látható bérleti díjjal kalkulál, holott ennél sokkal több költség terheli a büdzsét, melyeket nem árt előre tisztázni. Ha teljes képet szeretnénk kapni, mindenképpen érdemes átfogóan egyeztetni a könyveléssel is a szerződéskötés előtt.
    • 21 September 2026
    • 9 percnyi olvasás
    Iroda bérleti díj elszámolása: milyen kérdéseket tisztázz a könyveléssel bérlés előtt?
  • Iroda bérlés és hibrid munkarend: mennyi tér kell valójában, ha a csapat nem mindig van egyszerre bent?

    Hír

    Iroda bérlés és hibrid munkarend: mennyi tér kell valójában, ha a csapat nem mindig van egyszerre bent?

    A modern és napjainkban egyre elterjedtebb munkavégzési formák nem csak a munkavállalók mindennapjaira vannak hatással, de az irodákkal kapcsolatos trendeket is befolyásolják. Egyre gyakrabban merül ugyanis fel a kérdés, hogy valójában mekkora helyre van szüksége egy cégnek.
    • 10 September 2026
    • 7 percnyi olvasás
    Iroda bérlés és hibrid munkarend: mennyi tér kell valójában, ha a csapat nem mindig van egyszerre bent?
  • Kiadó irodák Budapest: mikor érdemes teljes szintben vagy önálló irodablokkban gondolkodni?

    Hír

    Kiadó irodák Budapest: mikor érdemes teljes szintben vagy önálló irodablokkban gondolkodni?

    Nagyobb cégek számára sokszor nem elegendő egyetlen nagyobb irodahelyiség, hiszen a mindennapi működéshez komplexebb, összefüggő térre van szükség. Az irodaházakban pedig akár komplett szintek vagy blokkok bérlésére is van lehetőség, ami plusz előnyökkel járhat.
    • 22 August 2026
    • 7 percnyi olvasás
    Kiadó irodák Budapest: mikor érdemes teljes szintben vagy önálló irodablokkban gondolkodni?
  • Irodahelyiség bérlés: nettó, bruttó és bérelhető terület – miért nem ugyanaz?

    Hír

    Irodahelyiség bérlés: nettó, bruttó és bérelhető terület – miért nem ugyanaz?

    Az irodakeresés során sok különböző paraméterrel találkozhatunk, a legtöbb zavart talán mégis a területre vonatkozó adatok okozzák. Mást jelent ugyanis a bruttó és nettó, illetve megint mást a bérelhető terület, így ezeket nem árt egy kicsit tisztába tenni.
    • 13 August 2026
    • 8 percnyi olvasás
    Irodahelyiség bérlés: nettó, bruttó és bérelhető terület – miért nem ugyanaz?
  • Irodabérlés Budapest: mikor van szükség bérleti tanácsadásra, és mikor elég a saját keresés?

    Hír

    Irodabérlés Budapest: mikor van szükség bérleti tanácsadásra, és mikor elég a saját keresés?

    Az irodabérlés nem egyszerűen egy új ingatlan birtokba vétele, hanem egy olyan stratégiai döntés, ami a cég jövőjére is egyértelmű hatással van. Ezért is érdemes már a folyamat elején átgondolni azt, hogy önállóan szeretnénk megoldani a feladatot, vagy bérleti tanácsadásra is szükség lesz.
    • 27 July 2026
    • 8 percnyi olvasás
    Irodabérlés Budapest: mikor van szükség bérleti tanácsadásra, és mikor elég a saját keresés?
Összes megtekintése

Kérdésed van az ajánlattal kapcsolatban?

Mondd el igényeid, és segítünk megtalálni a vállalatodra szabott irodát. Írj nekünk!

    Ezt az oldalt a reCAPTCHA védi, és vonatkozik rá a Adatkezelési tájékoztató és a Google Szolgáltatási feltételek.