Az ESG egy mozaikszó, ami három angol kifejezésből tevődik össze. Ezek az Environment (környezet), Social (társadalom) és Governance (vállalatirányítás) szavak, ezek pedig lényegében az ilyen jellegű befektetések szempontrendszerét meghatározó kulcsfogalmak. Itthon egyébként társadalmilag felelős vagy zöld pénzügyeknek is szokás nevezni ezt. Az ESG pedig nem csupán egy divatos hívószó, hanem egy olyan fenntarthatósági keretrendszer, ami nem csak a vállalatok működését képes formálni, de a befektetési döntésekre is egyre nagyobb hatással van.
A vállalatok számára az ESG jelentés leginkább a transzparensebb működést segíti, illetve általa hitelesen mutatható be, hogy a cég valóban fenntartható rendszerben üzemel. Ez ugyanakkor nem csupán egy adminisztratív teher, hanem lehetőség a cégek számára, hogy piaci versenyelőnybe kerüljenek, hiszen azok a vállalkozások, akik komolyan veszik az ESG keretrendszerét, a befektetők és fogyasztók számára is vonzóbbak lehetnek. Az ESG-kompatibilis működés kialakításában pedig a környezetbarát, energiatakarékos rendszerek használata is fontos szerepet kap, így az sem mindegy, a cégek milyen irodát választanak. A kiadó irodák budapesti kínálata szerencsére e tekintetben is gazdag.
Az ESG szempontok korábban szinte kizárólag a nagyvállalatok, illetve a tőzsdén is jegyzet cégek számára jelentettek releváns irányvonalat, napjainkban már egyre több cég esetében mondhatók fontosnak. Ennek megfelelően a beszállítói láncokban részt vevő vállalkozások, a nemzetközi háttérrel rendelkező cégek és egyre több középvállalat is rendszeresen készít fenntarthatósági jelentéseket vagy szolgáltat adatokat partnerei számára. Az ESG pedig valóban nem csak egy jól hangzó minősítés, hanem az alapvető működést formáló és egyben komoly versenyelőnyt jelentő keretrendszer.
Ennek a rendszernek pedig az irodaház, illetve az iroda is fontos része lehet, hiszen az ingatlanok minősége, illetve azok használatának jellege igen jelentős részt képviselhet a vállalkozások energiafogyasztásában és karbon lábnyomában is. Az irodaépület műszaki adottságai pedig közvetlenül is befolyásolják a jelentésben szereplő környezeti mutatókat. Egy korszerű, energiahatékony épületben működő cég gyakran pontosabb és kedvezőbb adatokat tud bemutatni, mint egy régebbi, kevésbé hatékony ingatlanban működő vállalkozás. A kiadó irodák budapesti piacát tehát egyre inkább érdemes az ESG-szempontokat is figyelembe véve vizsgálni.

Az irodabérleti szerződés megkötése előtt mindenképpen érdemes átnézni az irodaház és iroda műszaki adatlapját, hiszen erről sok minden kiderülhet az ESG-szempontok teljesülésével kapcsolatban is. E tekintetben az egyik legfontosabb terület kétségtelenül az energiafelhasználás. Sok cég csak a szerződéskötés után szembesül azzal, hogy az üzemeltetők nem biztosítanak kellően részletes adatokat, így az ESG-jelentések elkészítése is akadályba ütközik. Idő előtt érdemes tehát érdeklődni a releváns adatokkal kapcsolatban, egyrészt hogy konkrétabb számokkal találkozzunk, másrészt hogy meggyőződjünk róla, hogy az adatszolgáltatás is jól működik. Ennek kapcsán érdemes kikérni az alábbiakat:
Emellett ha a saját irodánk fogyasztását is figyelemmel szeretnénk kísérni, különösen előnyös ha az épület almérőkkel rendelkezik, hiszen ilyen módon abszolút szeparáltan, saját magunkra vonatkoztatva, illetve a több bérlővel összevetve is megvizsgálhatjuk a fogyasztási adatokat. A jelentéskészítés mellett ez a költségoptimalizáció terén is sokat jelent. Ebben a tekintetben pedig akár jelentős különbségeket is találhatunk a kiadó irodák budapesti palettáján.
Napjainkban a kiadó irodák budapesti kínálatát is egyre inkább meghatározó hívószó a ‘zöld irodaház’. Ez természetesen nem az épület színére vonatkozik, hanem a benne működő rendszerek fenntarthatóságára és a különféle környezettudatos és energiatakarékos megoldások alkalmazására. Egy napelemes rendszer telepítése persze önmagában még nem elég ahhoz, hogy valóban zöld irodaházról beszéljünk, ám ezzel kapcsolatban is több nemzetközi minősítés érhető el, melyek érdemben képesek igazolni, hogy az irodaház ilyen szempontból is megfelel a modern kor követelményeinek. Ilyen pl. a BREEAM, a LEED és a WELL rendszer is.
Egy tanúsítvány tehát önmagában is sokat állít az irodaház alapvető környezetéről és minőségéről, ugyanakkor a megléte nem elegendő információ. A bérlés előtt érdemes tehát bekérni a minősítés részleteit, hogy átláthatóbb, pontosabb képet kapjunk az épület rendszereiről. Az érdeklődés kitérhet az energiahatékonysági megoldásokra, a hulladékgazdálkodásra, a belső környezet minőségére vagy akár a fenntartható üzemeltetési gyakorlatokra is. Mivel a tanúsítványok az ESG-jelentések szempontjából is hiteles külső igazolásnak tekinthetők, nem árt meggyőződni azok valódi tartalmáról.
Az épületek fenntartható üzemeltetése, illetve a cégek környezettudatos működése kapcsán a karbonlábnyom fogalmát is érdemes megemlíteni. Ez az adat lényegében arra szolgál, hogy meghatározzuk, egy cég vagy termék mennyi üvegházhatású gázt juttat a levegőbe. Mivel ez a mutató a globális felmelegedés tekintetében talán a legrelevánsabb, szinte természetes, hogy az adatok kapcsán az irodaház működésének is fontos szerep jut. A bérlés előtt tehát mindenképpen érdemes rákérdezni az ezzel kapcsolatos adatokra és tevékenységekre, így pl. hogy az üzemeltető készít-e:
Egy professzionálisan üzemeltetett irodaház esetében ezek az információk gyakran rendelkezésre állnak, ami jelentősen csökkentheti a vállalat saját adatgyűjtési terheit, egyben az ESG-jelentések elkészítéséhez is érdemben hozzájárul.
A fenntarthatóság nem kizárólag az energiafogyasztásról szól. Az üzemeltetési folyamatok minősége ugyancsak fontos ESG-szempont. A bérbeadóval folytatott egyeztetések során érdemes információt kérni többek között a hulladékkezelési rendszerről, a szelektív hulladékgyűjtési megoldásokról, a vízfogyasztásról, a karbantartási protokollról, illetve az épület üzemeltetéséhez kapcsolódó környezetvédelmi szabályzatról is. Ha az üzemeltető rendszeresen készít ilyen jelentéseket, a bérlő később sokkal egyszerűbben tudja integrálni ezeket a saját fenntarthatósági riportjaiba.
Semmiképpen se gondoljuk azt, hogy a számos különböző adat bekérése puszta akadékoskodás, hiszen ezek megléte alapvető fontosságú egy fenntarthatóan működő céges környezet kialakításához, illetve a napjainkban már gyakorlatilag esszenciális fontosságú, ESG-hez igazodó folyamatokhoz. Egy irodaház és a benne található irodák pedig többek között ennek is eszközei, így a kiadó irodák budapesti kínálatának is szerves részét kell hogy képezze a minél részletesebb, átfogó adatszolgáltatás, az említett szempontok szerint.
Az irodaház működése és az irodaház használata mellett értelemszerűen az sem mindegy, hogy a munkavállalók milyne módon közelítik meg azt, hiszen az ESG-jelentések egyre gyakrabban foglalkoznak az ingázás környezeti hatásaival is. Egy iroda kiválasztásakor ezért nemcsak a lokációt érdemes vizsgálni, hanem azt is, hogy rendelkezésre állnak-e dokumentálható adatok például:
Ezek az információk segíthetnek a vállalat társadalmi és környezeti teljesítményének bemutatásában, valamint a munkáltatói márka erősítésében is.
A kiadó irodák budapesti palettájának sokszínűsége miatt könnyen lehet, hogy több olyan opció is szűrésre kerül, ami az ESG-szempontok alapján egyaránt megfelelőnek tűnik. Adja tehát magát a kérdés, hogy milyen módon vethetők össze ezek az ingatlanok kellő relevanciával ahhoz, hogy valóban megalapozott és jó döntést hozzunk. Sok cég elsősorban a bérleti díj, a lokáció és a kialakítás alapján hasonlítja össze a lehetőségeket. Fenntarthatósági szempontból azonban érdemes egy külön értékelési táblázatot is készíteni.
A fentebb részletesebben is taglalt szempontok ebben az összevetésben is fontos szerephez jutnak, ezért is fontos, hogy minél részletesebb adatokkal rendelkezzünk az adott irodaházat és irodát illetően is. Gyakran előfordul, hogy két hasonló árú iroda között hosszú távon jelentős különbséget jelent az adatok minősége és elérhetősége. Az ESG-jelentésekhez szükséges információk beszerzése ugyanis évről évre időt és erőforrást igényel, ezért egy jól dokumentált épület jelentős adminisztratív előnyt biztosíthat.
Az iroda kiválasztása ma már jóval többről szól, mint az alapvető műszaki paraméterek. Az ESG- és fenntarthatósági jelentések terjedésével egyre fontosabbá válik, hogy a kiválasztott irodaépület milyen adatokat és dokumentumokat képes biztosítani a bérlők számára. Az energiafogyasztási kimutatások, a fenntarthatósági tanúsítványok, a karbonkibocsátási adatok, a hulladékkezelési jelentések és az üzemeltetési dokumentáció mind olyan információk, amelyek hosszú távon megkönnyíthetik a vállalat riportálási kötelezettségeit. Ezért a kiadó iroda kiválasztásakor nemcsak az ingatlant, hanem az ahhoz kapcsolódó adatszolgáltatási hátteret is érdemes alaposan megvizsgálni.
Miért fontos az iroda ESG-szempontú értékelése?
Mert az iroda energiafelhasználása, üzemeltetése és környezeti teljesítménye közvetlenül befolyásolhatja a vállalat fenntarthatósági jelentéseit és ESG-mutatóit.
Milyen tanúsítványokat érdemes keresni egy budapesti irodaház esetében?
A leggyakoribb nemzetközi minősítések a BREEAM, a LEED és a WELL tanúsítványok.
Miért előnyös, ha az épület bérleményszintű mérési adatokat biztosít?
Mert így a vállalat pontosan nyomon követheti saját energiafogyasztását, ami egyszerűbb és hitelesebb riportálást tesz lehetővé.
Milyen dokumentumokat érdemes elkérni a bérbeadótól?
Energiafogyasztási kimutatásokat, fenntarthatósági jelentéseket, karbonkibocsátási adatokat, hulladékkezelési dokumentációt és az épület minősítéseivel kapcsolatos anyagokat.
Segíthet egy korszerű iroda a fenntarthatósági célok elérésében?
Igen. Egy energiahatékony, jól dokumentált és fenntartható módon üzemeltetett iroda nemcsak az üzemeltetési költségeket csökkentheti, hanem az ESG-riportálást és a vállalati célok teljesítését is támogathatja.
Tóth Barnabás
Tóth Barnabás
A keressirodat.hu szerkesztősége egy olyan sokéves tapasztalattal rendelkező szakértői csapat, akik a kereskedelmi ingatlanpiacra és az irodabérléssel kapcsolatos szakmai tanácsadásra specializálódtak.
Lásd a szerző weboldalát
Cikk
Cikk
Cikk
Cikk
Cikk
Cikk
Mondd el igényeid, és segítünk megtalálni a vállalatodra szabott irodát. Írj nekünk!
Köszönjük az üzeneted!
Hamarosan felvesszük veled a kapcsolatot.
Üzenet elküldve
Köszönjük a megkeresésed, sikeresen megkaptuk az üzenetedet.
Hamarosan jelentkezünk
Tanácsadónk rövid időn belül felveszi veled a kapcsolatot a megadott elérhetőségeken.
Innen folytatjuk
Átbeszéljük az igényeidet, és bemutatjuk a számodra releváns lehetőségeket.
Add meg az e-mail címed, és mi elküldjük a szakértőink által elkészített jelentést.
A jelentést elküldtük a megadott e-mail címre.